Egész nap a számítógép előtt ül? Jól teszi!

24 éve annak, hogy megkaptam az első számítógépemet. Azóta 50.000 óránál is többet ültem a gép előtt, így sok mindenbe belekóstoltam, és ráláttam dolgokra. Engem elvarázsolt a digitális világ egykoron is, nemhogy az, ami ma az ember kezében van. Nézzük hát, hogy mit lehet kezdeni a számítógéppel, ha nem sajnáljuk rá az időt.

Nyilván ésszel kell csinálni

A félreértések elkerülése végett, senkinek sem javaslom, hogy kövesse a példámat, és az én esetemet senki se akarja mentségként felhasználni. Ha kiszámoljuk, 50.000 óra azt jelenti, hogy átlag napi 5-6 órát számítógépeztem az év minden egyes napján. Ez az átlagember számára egészen biztosan nem normális, de én nem is vagyok átlagos.

Hajdanán a számítógépek világát jelöltem meg hivatásom terepéül, így érhető, hogy én minden egyes percet célirányosan töltöttem a gép előtt. Nekem ez befektetés volt, és mindmáig az.

A közösségi médiának és az azonnali elérésű kommunikációnak köszönhetően a kapcsolattartás is digitalizálódhat, ami veszélyeket rejt magában. Sokkal gyorsabban lett a mindennapok része a digitális világ, mint ahogyan alkalmazkodni tudtunk volna. Ezért még évtizedek fognak eltelni, mire nagyjából a helyén tudjuk kezelni a dolgokat, és megtanuljuk, hogy mennyi a „normális” mennyiségű idő, amit a gép előtt vagy a mobil nyomkodásával érdemes tölteni.

Játszani jó, játszani kell

Ma már nem biztos, hogy megállja a helyét az, hogy valaki a számítógépen első lépésként játékokkal foglalja el magát. 25 évvel ezelőtt még nem volt internet, pontosabban web, a számítógép magában állt a szobában. Akkor leginkább játszani lehetett rajta, ha még bőven az ismerkedési fázisban jártunk.

Szerettem játszani, és szerencsére sokféle játék volt már akkor is a (mai mércével megmosolyogtatóan kicsi teljesítményű) számítógépemen. Autós, mászkálós, lövöldözős, ügyességi, klasszikusok digitális változata, szóval tényleg mindenféle volt.

Ahogy teltek az évek, egyre kevesebb játéktípus kötötte le úgy igazán a figyelmemet, és a 2003-at követő években már szinte alig játszottam. Aztán 2007-tel megjött az okostelefonok második korszaka; tekintve, hogy okostelefonok már a 2000-es évek első felében is léteztek. Az Apple által 2008-ban a világra szabadított alkalmazásbolt (App Store) egyetlen érintésnyire hozta játékok ezreit.

Az okostelefon 2010-től visszahozta a mindennapjaimba a játékokat, de ekkor már sokkal hangsúlyosabb volt a minta, ami a megelőző 10 évben kirajzolódni látszott. Észrevettem ugyanis, hogy leginkább ügyességi és/vagy logikai játékokkal játszom, vagy ha nem is ilyennel, nagyon hasonló a végkifejlet. Arra gondolok, hogy bár játszottam, számos dolgot fejlesztettem magamban.

A logikai, ügyességi játékok révén könnyedén tanulunk meg stratégiákat gyártani. Legyenek is akármilyen cuki, imádnivaló környezetbe csomagoltak (pl. Cut the Rope), ha távolabbról nézzük szerepüket, látjuk, hogy kő keményen kiképzik az agyunkat.

Helyzetfelismerés, gyors döntések, átfogó stratégia megalkotása. Ezek olyan képességek, amik a mindennapokban és a munkában is szükségesek.

Az autós játékok által a reflexek, a finommotorika fejlődik. A lövöldözős játékok révén, ha kicsit furcsán is, de megtanuljuk kezelni a bennünk lévő felszültséget, a fegyelmünk, vagy éppen a csapatjátékos énünk fejlődik. És vannak játékok, amik arról szólnak, hogy kikapcsoljunk, hogy egyszerűen csak élvezzük a pillanatot.

Szóval a játék messze nem csak játék, nagyon is az élet maga. Tehát ne tiltsuk a gyereket, inkább keressük meg, mi van a játék mögött, és beszéljünk általa az életről.

Egész nap a számítógép előtt ül? Jól teszi! részletei…