Távolodni a számítástechnika világától

24 éve a számítógépek, az informatika világában éltem, élek. Bő 50.000 órát ültem a gép előtt, és ha ezek után azt mondom, egyre távolodom e világtól, az talán meglepő lehet. Pár éve engem is kicsit meglepett a dolog, de éppen a sok idő, és a mélyre merülés miatt tudom azt mondani, hogy ez így szükségszerű. Én ugyanis látom azt, amiről a többségnek fogalma sincsen.

A számítástechnika maga a csoda

Egészen biztos vagyok abban, hogy szükségszerű volt, hogy ilyen formában és ilyen mélyen lett életem része ez a világ. Jó eséllyel nem csinálnám másként. Elvarázsolt, mert annyi lehetőség van benne. A gép önmagában nem tud semmit, de amit az emberi gondolkodással köré építhetünk, az meg tudja változtatni az emberek életét.

Hol vannak már a papírra gépelt szövegek, az írógépek? Ma ha akarom, egy mobiltelefonnak diktálom a gondolataimat, amit kisebb-nagyobb tévedésekkel ugyan, de magyar szövegként leír helyettem. Ha nem jó a helyesírásom, segít a szövegszerkesztő program. Nem kell komplex számításokat végeznem papíron vagy fejben, mert az Excel és társai megoldják helyettem. Megannyi dolog van, amire a számítógép jó, a mobilok, táblagépek pedig új távlatokat nyitottak.

Ez a felszín. Van azonban az éremnek egy másik oldala, ami miatt évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy kiszállok, és a jövőben ha közöm lesz is a számítógépekhez, már nem a technológia oldaláról.

A sötét oldal

Az átlagemberek el sem tudják képzelni, hogy mi történik a háttérben ahhoz, hogy a mindennapi dolgaikat el tudják végezni a számítógépen vagy a mobiljukon, hogy az internet működjön. Persze, lehetne más életterületet is mondani, ami annyira komplex, hogy a legtöbben még csak az elvi dolgokat sem értenék meg, nemhogy a konkrét részleteket.

A különbség talán abban rejlik, hogy a számítástechnika fiatal, ennek ellenére nagyon gyorsan fejlődik. Nem tudnak dolgok kicsiszolódni, sok fél- vagy kerülőmegoldás lát napvilágot. Továbbá rengeteg a hiba az eszközökben, a rajtuk futó programokban – olykor ezek még évek, évtizedek múltán is kijavítatlanul vannak jelen.

Az egészet megfejelhetjük azzal, hogy az iparág tele van pénzéhes vállalatokkal. Ezek leginkább a profitot nézik, a teremthető emberi értékeket kevésbé. Millió dolog már ma az emberek kezében lehetne, de nem fogják megkapni, hogy legyen jövőre, és az azt követő évekre is tervezhető profitja a cégeknek.

Távolodni a számítástechnika világától részletei…

Egész nap a számítógép előtt ül? Jól teszi!

24 éve annak, hogy megkaptam az első számítógépemet. Azóta 50.000 óránál is többet ültem a gép előtt, így sok mindenbe belekóstoltam, és ráláttam dolgokra. Engem elvarázsolt a digitális világ egykoron is, nemhogy az, ami ma az ember kezében van. Nézzük hát, hogy mit lehet kezdeni a számítógéppel, ha nem sajnáljuk rá az időt.

Nyilván ésszel kell csinálni

A félreértések elkerülése végett, senkinek sem javaslom, hogy kövesse a példámat, és az én esetemet senki se akarja mentségként felhasználni. Ha kiszámoljuk, 50.000 óra azt jelenti, hogy átlag napi 5-6 órát számítógépeztem az év minden egyes napján. Ez az átlagember számára egészen biztosan nem normális, de én nem is vagyok átlagos.

Hajdanán a számítógépek világát jelöltem meg hivatásom terepéül, így érhető, hogy én minden egyes percet célirányosan töltöttem a gép előtt. Nekem ez befektetés volt, és mindmáig az.

A közösségi médiának és az azonnali elérésű kommunikációnak köszönhetően a kapcsolattartás is digitalizálódhat, ami veszélyeket rejt magában. Sokkal gyorsabban lett a mindennapok része a digitális világ, mint ahogyan alkalmazkodni tudtunk volna. Ezért még évtizedek fognak eltelni, mire nagyjából a helyén tudjuk kezelni a dolgokat, és megtanuljuk, hogy mennyi a „normális” mennyiségű idő, amit a gép előtt vagy a mobil nyomkodásával érdemes tölteni.

Játszani jó, játszani kell

Ma már nem biztos, hogy megállja a helyét az, hogy valaki a számítógépen első lépésként játékokkal foglalja el magát. 25 évvel ezelőtt még nem volt internet, pontosabban web, a számítógép magában állt a szobában. Akkor leginkább játszani lehetett rajta, ha még bőven az ismerkedési fázisban jártunk.

Szerettem játszani, és szerencsére sokféle játék volt már akkor is a (mai mércével megmosolyogtatóan kicsi teljesítményű) számítógépemen. Autós, mászkálós, lövöldözős, ügyességi, klasszikusok digitális változata, szóval tényleg mindenféle volt.

Ahogy teltek az évek, egyre kevesebb játéktípus kötötte le úgy igazán a figyelmemet, és a 2003-at követő években már szinte alig játszottam. Aztán 2007-tel megjött az okostelefonok második korszaka; tekintve, hogy okostelefonok már a 2000-es évek első felében is léteztek. Az Apple által 2008-ban a világra szabadított alkalmazásbolt (App Store) egyetlen érintésnyire hozta játékok ezreit.

Az okostelefon 2010-től visszahozta a mindennapjaimba a játékokat, de ekkor már sokkal hangsúlyosabb volt a minta, ami a megelőző 10 évben kirajzolódni látszott. Észrevettem ugyanis, hogy leginkább ügyességi és/vagy logikai játékokkal játszom, vagy ha nem is ilyennel, nagyon hasonló a végkifejlet. Arra gondolok, hogy bár játszottam, számos dolgot fejlesztettem magamban.

A logikai, ügyességi játékok révén könnyedén tanulunk meg statégiákat gyártani. Legyenek is akármilyen cuki, imádnivaló környezetbe csomagoltak (pl. Cut the Rope), ha távolabbról nézzük szerepüket, látjuk, hogy kő keményen kiképzik az agyunkat.

Helyzetfelismerés, gyors döntések, átfogó stratégia megalkotása. Ezek olyan képességek, amik a mindennapokban és a munkában is szükségesek.

Az autós játékok által a reflexek, a finommotorika fejlődik. A lövöldözős játékok révén, ha kicsit furcsán is, de megtanuljuk kezelni a bennünk lévő felszültséget, a fegyelmünk, vagy a csapatjátékos énünk fejlődik. És vannak játékok, amik arról szólnak, hogy kikapcsoljunk, hogy egyszerűen csak élvezzük a pillanatot.

Szóval a játék messze nem csak játék, nagyon is az élet maga. Tehát ne tiltsuk a gyereket, inkább keressük meg, mi van a játék mögött, és beszéljünk általa az életről.

Egész nap a számítógép előtt ül? Jól teszi! részletei…